udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 114 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-114

Névmutató: Iványi István

1993. május 10.

Kockáztatva az elszigetelődést, Magyarország nem adja fel a területi igényeket. Ezzel a címmel számolt be az Adevarul arról, hogy a magyar parlament heves vita után elhalasztotta a magyar-ukrán szerződés ratifikálását. Az Adevarul idézte Szent-Iványi Istvánt /SZDSZ/, aki szerint ez a lépés negatív hatást gyakorol a Magyarországról külföldön alkotott képre. /A parlamenti vita visszhangja. = Magyar Hírlap, máj. 10./

1994. március 7.

Márc. 7-én az SZDSZ küldöttsége Kuncze Gábor frakcióvezetővel az élén Bukarestben tárgyalt a kormány képviselőivel, illetve az ellenzéki pártok vezetőivel a kétoldalú együttműködéstől és a magyar kisebbségről. Hrebenciuc kormányfőtitkár megígérte, hogy a székelyföldi magyar bebörtönzöttek ügyében március végéig döntés születik. Coposu pártelnök megerősítette: az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat szellemében egyenlő jogokat kívánnak biztosítani a kisebbségeknek. A küldöttség találkozott az RMDSZ vezetőivel is. Részletesen megvitatták a határon túli magyarság támogatási rendszerét. Egyetértettek abban, hogy a támogatást át kell alakítani az áttekinthetőség és ellenőrizhetőség alapján. /Magyar Hírlap, márc. 8./ A Bukarestben tárgyaló SZDSZ küldöttek, Kuncze Gábor frakcióvezető és Szent-Iványi István, a párt külügyi szóvivője sajtóértekezletet tartottak márc. 7-én. Az SZDSZ szerint a problémák csak európai keretekben oldhatók meg véglegesen, ezért támogatják, hogy Románia előre lépjen az integráció útján. Alapkérdésnek tekintik, hogy megszülessen a kisebbségi törvény, mert törvényes szabályozás hiányában a helyzet rendezése mindig tele van bizonytalanságokkal. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./

1994. július 29.

A kormány teljes nyitottsággal fogadja a magyar-román viszony javítására irányuló bukaresti kezdeményezéseket, jelentette ki Szent-Iványi István külügyi államtitkár. A román javaslatokat még nem kapták meg, tette hozzá. /Népszabadság, júl. 29./

1994. szeptember 2.

Emil Constantinescu, a Demokratikus Konvenció elnöke szept. 2-án Budapesten tárgyalt Szent-Iványi István külügyi államtitkárral, fogadta Göncz Árpád köztársasági elnök, Szekeres Imre az MSZP és Pető Iván az SZDSZ frakcióvezetője /Magyar Hírlap, szept. 3./ és Jeszenszky Géza volt külügyminiszter. Constantinescu a német-francia kiegyezéshez hasonló megoldást, közös infrastrukturális fejlesztést javasolt. /Magyar Nemzet, szept. 3./

1994. szeptember 27.

Szept. 27-én az RMDSZ küldöttsége Budapesten folytatott tárgyalásokat. A Határon Túli Magyarok Hivatalában /HTMH/ Tabajdi Csaba politikai államtitkár, Lábody László, a HTMH elnöke és Törzsök Erika elnökhelyettes fogadta a Takács Csaba ügyvezető elnökkel az élen érkező delegációt /tagjai: Dézsi Zoltán SZKT-elnök, Csávossy György, az Egyeztető Tanács elnöke, Bodó Barna politikai alelnök, Tokay György képviselőházi frakcióvezető, Cs. Gyimesi Éva oktatási alelnök, Magyari Nándor önkormányzati alelnök, Szabó Károly szenátusi frakcióvezető-helyettes/. A küldöttséget fogadta Kuncze Gábor belügyminiszter, Szent-Iványi István külügyi államtitkár, Pető Iván, az SZDSZ elnöke. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29., Új Magyarország, szept. 28./

1994. október 6.

Aradon a 13 vértanúra emlékeztek, az RMDSZ nevében Dézsi Zoltán, az SZKT elnöke, a magyar kormány nevében Szent-Iványi István külügyi államtitkár, az aradi magyarok nevében Tokay György képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője mondott beszédet. A magyar kormány bizonyította jó szándékát, mondotta Szent-Iványi István, ehhez azonban Magyarországnak partnerekre van szüksége. Biztosítani kell, hogy e folyamatot ne akadályozzák meg szélsőséges erők. A magyar kormány koszorúját Szent-Iványi István, a Határon Túli Magyarok koszorúját Törzsök Erika elnökhelyettes, a Magyarok Világszövetségéét Beke György helyezte el. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8-9./ Nagyváradon okt. 6-a alkalmából Varga Gábor Bihar megyei RMDSZ-elnök és Tőkés László püspök mondott beszédet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8-9./

1994. október 6.

Szent-Iványi István külügyi államtitkár okt. 6-án Aradon a megyei prefektussal, Avram Craciummal folytatott megbeszélést a határ menti együttműködésről és a határátkelőkről. Jeszenszky Géza akkori külügyminiszter 1993 őszén három határállomás megnyitásáról írt alá jegyzőkönyvet. A magyar fél teljesítette a kötelezettséget az előírt határidőig, jún. 30-ig. Román oldalon azonban nem fejeződtek be a beruházások, ugyanakkor a román fél másik négy határátkelőhely megnyitására tett javaslatot. Szerencsés lenne az erőfeszítések összehangolása, mondta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8-9./

1994. november 10.

Nov. 3-án Chisinauban felavatták Magyarország ottani nagykövetségének új székházát. Ebből az alkalomból Szent-Iványi István külügyi államtitkár járt Moldovában. Örültünk volna, mondta, hogy ha az EU-trojka - tehát nem német közvetítés -kezdeményezésére Bécsben folytatott tárgyaláson Románia is részt vett volna, mondta az államtitkár /EU-trojka: Németország, Franciaország, Görögország/. Az alapszerződésben a magyar fél átfogó, részletező kisebbségi megállapodásra törekszik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

1994. november 10.

A Határon Túli Magyarok Hivatala Helyi közigazgatás és kisebbségek címen rendezett tanácskozást /nov. 9-10./, amelyen a szomszédos országok önkormányzati képviselői vettek részt. Szent-Iványi István külügyi államtitkár a magyar kormány aktuális külpolitikai kérdéseit ismertette. Tabajdi Csaba államtitkár kifejtette, hogy a kisebbségi magyarság oktatási, kulturális jogvédelme mellett a gazdaságira is nagy figyelmet kell fordítani. Bejelentette, hogy Magyarország idei költségvetésének 0,67 ezreléke fordítható a határon túli magyarság támogatására, ez az összeg jövőre nem emelkedik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ Megállapodtak abban, hogy a közigazgatási szakemberek negyedévenként más-más régióban rendszeresen találkoznak. A következő tanácskozás Székelyudvarhelyen lesz. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./ Szent-Iványi István elmondta, hogy a bukaresti magyar nagykövetségen keresztül a magyar kormány kifejezte felháborodását Gheorghe Funar kijelentései miatt. A hivatalos válasz szerint Funar magánszemélyként nyilatkozott. /Új Magyarország, nov. 10./ Nov. 10-én pedig sajtótájékoztatón összegezték a tanácskozás tapasztalatait. Az egyik előadó Kolumbán Gábor, az RMDSZ Hargita megyei tanácsának elnöke volt, aki sajtótájékoztatón kifejtette: a privatizációt vezénylő vezetőség zömmel román nemzetiségűekből áll. - Tervbe vették egy önkormányzati akadémia létesítését, amely nem Magyarországon, hanem az adott országban működne. /Új Magyarország, nov. 11./

1995. január 28.

Visegrádon rendezett Média Közép-Kelet-Európában címen háromnapos /jan. 26-28./ tanácskozást a Friedrich Naumann Alapítvány, a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/ és a Magyar Televízió. Az alkotóműhelyek között akarnak szorosabb kapcsolatot teremteni. A vitaindítót Törzsök Erika, a HTMH elnökhelyettese tartotta, aki a Kurír kérdésére elmondta, hogy ebben a témakörben ez a második rendezvényük, az első Székelyudvarhelyen volt 1994. nov. 26-28-án. A mostanin minden közép-kelet-európai magyar médium képviselője részt vesz. - A HTMH koordináló tevékenységet akar folytatni. /Kurír, jan. 26./ A résztvevők megállapították, hogy az alapszerződés megkötése nem kötelező feltétele az Európai Unióba való belépésnek. Szőcs Géza szerint ahhoz, hogy ne ismétlődhessen meg az 1990-es marosvásárhelyi tragédia, információk szükségesek. /Népszabadság, jan. 27./ Szent-Iványi István államtitkár elmondta, hogy a kormány egymással egyenrangú kérdésként kezeli az európai integrációs törekvést és a határon túli magyar kisebbség helyzetét. - Törzsök Erika kifejtette, hogy a határon túli médiák mind Budapestre függesztik szemüket, azonban nincs elegendő pénz. Fontos lenne, hogy bizonyos európai /pl. Phare-program/ pénzekhez is hozzájussanak a médiák, jelentette ki. /Magyar Nemzet, jan. 30./

1995. október 13.

Göncz Árpád köztársasági elnök külpolitikai tevékenységét bírálta okt. 13-i budapesti sajtóértekezletén Csóti György, az MDF külpolitikai szakértője. Szlobodan Milosevics szerb elnök felesége a parlamenten kívüli, kommunista beállítottságú Jugoszláv Egyesült Baloldal elnöke Thürmer Gyulának, a Munkáspárt elnökének meghívására járt Magyarországon. Csóti szerint felelőtlenség volt, hogy Göncz Árpád fogadta őt. Csóti György Szent-Iványi István külügyi államtitkárt idézte, hogy a Külügyminisztérium nem tudott erről a fogadásról. Csóti György ebből arra következtetett, hogy Magyarországon kétféle külpolitika érvényesül, a köztársasági elnöké és a kormányé. Faragó András elnöki szóvivő a Magyar Nemzet kérésére nem volt hajlandó kommentálni az elhangzottakat. /Magyar Nemzet, okt. 14./ Faragó András a Magyar Hírlapnak viszont nyilatkozott: Magyarországnak egységes külpolitikája van. /Magyar Hírlap, okt. 14./

1996. február 2.

A választásokra készülő Romániában a belpolitikai helyzet az idén nem kényszeríti ki a megállapodást Magyarországgal szemben, a román tárgyaló fél nem elég rugalmas a kisebbségi kérdésben, állapította meg Szent-Iványi István külügyi államtitkár febr. 2-án, a kisebbségi televíziózásról szóló, Visegrádon megrendezett tanácskozáson. Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára úgy látta. hogy a szlovákiai és a romániai magyar kisebbségi kérdés mögött a szomszédos országok belső demokráciájának gondjai húzódnak meg. Tabajdi Csaba vitába keveredett a kerekasztalon részt vevő ellenzéki képviselőkkel. Csapody Miklós /MDF/, Rockenbauer Zoltán /Fidesz/, Lányi Zsolt /FKGP/ és Keresztes Sándor /KDNP/ bírálta a koalíciós kormányt, mert az euroatlanti integrációért cserében elhanyagolja a határon túli magyar kisebbség képviseletét. A kisebbségi magyarság helyzete ma rosszabb, mint a korábbi években, állapították meg. Tabajdi Csaba visszautasította azt, hogy a jelenlegi helyzet rosszabbodása összefüggésben lenne a megkötött alapszerződésekkel. /Népszabadság, febr. 3./

1996. február 9.

Febr. 9-én Bukarestben megkezdődött a román Helsinki Bizottság által szervezett, "A román-magyar viszony helye az euro-atlanti integrációs folyamatban" című kétnapos konferencia. A román, illetve a magyar kormány részéről megjelent Marcel Dinu, illetve Szent-Iványi István külügyi államtitkár, továbbá több magyarországi politikus, illetve kutató, szakértő, így Molnár Gusztáv, a Teleki László Közép-Európai Geopolitikai Kutatóintézet munkatársa, Bíró Gáspár, az ENSZ és az ET szakértője, továbbá más országok szakértői. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 9., 715. sz./ A konferencián Gellért Kiss Gábor, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke és Németh Zsolt Fidesz-képviselő, bizottsági tag is részt vesz. /Magyar Nemzet, febr. 9./

1996. február 10.

A magyar-román kapcsolatokat és a folyamatban levő tárgyalásokat tekintette át Bukarestben, Teodor Melescanu külügyminiszterrel és Marcel Dinu államtitkárral febr. 10-én tartott megbeszélésein Szent-Iványi István politikai államtitkár, aki a romániai Helsinki Bizottság által szervezett szemináriumra érkezett a román fővárosba. A magyar kormány érdekelt a szerződés aláírásában, állapította meg Szent-Iványi István. Magyarország azt várja, hogy bizonyos konkrét lépések történjenek, ezzel nem kellene megvárni a tárgyalások lezárását. Fontos, hogy legyen párbeszéd az RMDSZ és a román kormánytényezők között, tette hozzá az államtitkár. Melescanu szerint ilyen kapcsolatok már léteznek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./

1996. március 6.

Horn Gyula miniszterelnök egyértelműen megfogalmazta, hogy az euroatlanti integráció mindennél előbbre való. Ez a külpolitikai vonalvezetés elhibázott, nyilatkozta Németh Zsolt képviselő, a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke, a párt kisebbségi szakértője. "Az elmúlt két évben megrendült a határon túli magyarság anyaországba vetett bizalma." A szlovák-magyar alapszerződés "elhibázott koncepción alapult." Szlovákiában olyan nyelvtörvényt fogadtak el, "amely a legdiszkriminatívabb jogszabály a posztkommunista Közép-Kelet-Európában." Szent-Iványi István külügyi államtitkár bejelentette, hogy az RMDSZ-nek nincs egyetértési vagy vétójoga az alapszerződés ügyében. "Ez az álláspont szerintem elfogadhatatlan" - jelentette ki Németh Zsolt. Az alapszerződésben jelenjenek meg konkrét jogi intézmények és határidők az egyházi ingatlanok visszaadására, az oktatási törvény felülvizsgálatára, a magyar egyetem helyreállítására. Németh Zsolt elmondta, hogy a Liberális Internacionálé konferenciáján az SZDSZ beterjesztett egy dokumentumot, amelyben akadémikusnak minősítette a kollektív jogok és az autonómia követelését. A Fidesz ezzel szemben érvelt, végül elfogadták érvelésüket, majd ezt az álláspontot az SZDSZ is megszavazta. Mindezt sajtótájékoztatón elmondta, mire Eörsi Mátyás /SZDSZ/ azt állította, hogy Németh Zsolt nem mondott igazat. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 6./

1996. augusztus 31.

A külső szemlélőben az a benyomás alakul ki, mintha ellentétek feszülnének a kormány és a HTMH között, állapította meg a Népszava munkatársa, Garzó Ferenc. Érthető, hogy a HTMH, amely kifejezetten a magyar kisebbség problémáival foglalkozik, más kérdésekre teszi a hangsúlyt, más elemeket emel ki, válaszolta és a Szent-Iványi István külügyi politikai államtitkár. Ebből adódhat a látszat, mintha eltérnének a vélemények. - Nézetkülönbség van a magyar kormány és az RMDSZ között, állapította meg az államtitkár. Arra tettünk ígéretet, hogy a lehetőségek határáig figyelembe vesszük az érdekeiket. "Arra viszont nem vállaltunk kötelezettséget, hogy kizárólag ezeket képviseljük" -tette hozzá. - A kormány nem ért egyet az újabb magyar-magyar csúccsal. /Népszava, aug. 31./

1996. augusztus 31.

A külső szemlélőben az a benyomás alakul ki, mintha ellentétek feszülnének a kormány és a HTMH között, állapította meg a Népszava munkatársa, Garzó Ferenc. Érthető, hogy a HTMH, amely kifejezetten a magyar kisebbség problémáival foglalkozik, más kérdésekre teszi a hangsúlyt, más elemeket emel ki, válaszolta és a Szent-Iványi István külügyi politikai államtitkár. Ebből adódhat a látszat, mintha eltérnének a vélemények. - Nézetkülönbség van a magyar kormány és az RMDSZ között, állapította meg az államtitkár. Arra tettünk ígéretet, hogy a lehetőségek határáig figyelembe vesszük az érdekeiket. "Arra viszont nem vállaltunk kötelezettséget, hogy kizárólag ezeket képviseljük" -tette hozzá. - A kormány nem ért egyet az újabb magyar-magyar csúccsal. /Népszava, aug. 31./

1996. november 19.

Bebizonyosodott, hogy a magyar külügyi kormányzat rossz lóra tett, amikor Ion Iliescu választási kampányát támogatta - jelentette ki Németh Zsolt /Fidesz/ a parlament nov. 19-i ülésén. Szentiványi István külügyi államtitkár nem ismerte el, hogy a kormány támogatta volna Iliescut. Eörsi Mátyás /SZDSZ/ a szeptemberben aláírt alapszerződés következményének tartotta, hogy a választási kampányban egyik fél sem játszotta ki a "magyar kártyát". Csapody Miklós /MDF/ szerint a kormány akkor is azt mondaná, hogy neki lett igaza, ha Iliescu nyerte volna a választásokat. Lampert Mónika /MSZP/ szerint érthetetlen, hogy a Fidesz miért akarja szembeállítani a magyar kormány az új román vezetéssel. Németh Zsolt megjegyezte, hogy az új román kormánnyal jobb alapszerződést lehetett volna kötni. /Népszava, nov. 20./

1997. június 18.

Göncz Árpád elnök kolozsvári koszorúzására tért vissza Dávid Ibolya /MDF/ napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés jún. 18-i ülésén arra, amit a múlt héten kifogásolt: azt az emléktáblát is megkoszorúzta, amelyet Funar, a hírhedt polgármester állíttatott, amelyen az áll, hogy a magyar nemesség 40 ezer románt és 230 falut elpusztított. A kitalált bűnökről szóló tábla megkoszorúzása önkéntes vállalása annak, ami nem történt meg. Akkor Szabó Zoltán /SZDSZ/ művelődésügyi államtitkár a kormány nevében helyeselte Göncz gesztusát, történelmi megbékélést szolgáló gesztusként értékelte. Dávid Ibolya hiányolta a magyar áldozatok emléktábláját. Emlékeztetett rá, hogy Kijevben Göncz Árpád megköszönte az ukránoknak, hogy "átengedték" honfoglaló őseinket. Miféle öntudat lakozik a magyarságot jelképező elnökben? - tette fel a kérdést a képviselőnő. Szent-Iványi István /SZDSZ/ államtitkár szerint az ellenzék tévedett, Göncz Árpád nem koszorúzta meg a kifogásolt táblát, hanem az ugyanott levő Petőfi-emléktáblát. Pokorni Zoltán /Fidesz/ azt tette szóvá, hogy a koszorúzásról szóló múlt heti felszólalást követően Szabó Zoltán helyeselte a gesztust, akkor még nem tartotta szükségesnek helyesbíteni az MDF-es képviselő felvetését. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 20., Új Magyarország, jún. 19./

1997. augusztus 14.

Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke nyilatkozott az Erdélyi Napló (Nagyvárad) aug. 12-i számának. Arra a kérdésre, hogy mennyiben függ majd Magyarország EU-n belül helyzete attól, hogy milyen kormány képviselői ülnek a tárgyalóasztalnál, a Fidesz elnökének válasza: "Kulcskérdés, hogy akik a különféle tárgyalócsoportokban részt vesznek, elkötelezettek-e a magyar nemzet érdekei iránt..." "Értelemszerűen a mostani kormány tervezett tárgyaló delegációit kevésbé látom alkalmasnak, mint a Fidesz háta mögötti szakértőket." Orbán Viktor kijelentette, hogy a mostani magyar kormány és az ellenzék között gyökeres különbség van az erdélyi magyarság megítélésében. Erdélyben a magyarságnak önálló egyetemre van szüksége, a magyar történelmi egyházaknak vissza kell kapniuk ingatlanjaikat, és "ha az erdélyi magyarság fel kívánja építeni az autonómia intézményét, azt mi nemzetközi szempontból szalonképes törekvésnek tekintjük, ami a magyarság érdekeit szolgálja, és ami Budapest részéről is támogatható." Szerinte a mostani magyar kormány túl óvatos ebben a kérdésben, alapvetően képtelen támogatni ezeket. Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke reagált erre a nyilatkozatra: Orbán Viktor meggondolatlan és felelőtlen kijelentéseket tett az Erdélyi Naplónak adott interjújában. Szent-Iványi István szerint nem Budapestnek, hanem az RMDSZ-nek kell eldöntenie, hogy mire van szüksége a romániai magyarságnak. Az SZDSZ-politikus szerint a jelenlegi kormány "óvatos" politikája sikeresebb elődjénél. /Orbán Viktor és a magyar kormány. = MTI, Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./


lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-114




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék